Segítség! A gyerekem a fejemre nőtt!
Van úgy, hogy egy érzelem, bár irányít cselekvést, mégis észrevétlen marad. Akár észreveszik akár nem, az érzelem mindenképp ott van és irányít mindaddig, amíg el nem éri a célját.
Tehát mondjuk azt érezheted, hogy lelkifurdalásod van, mert nem vagy jó szülő?
Akkor nézzünk erre egy hétköznapi példát!
A kiinduló helyzet:
Katáék szokásos reggeli készülődése az iskolába. Kata tízórait csomagol, aznap épp nutellás kiflit. A gyerek a kocsiban rákérdez anyjánál, hogy csomagolt-e csokoládét a tízórai mellé? Az anyuka válasza erre, hogy nem tett be, mert épp nutellás a szendvics, minek mellé csoki? De a gyerek ettől kicsit sem lesz nyugodt és elégedetlenkedni kezd, erre az anyja hozzáteszi, hogy majd edzés után akkor hoz magával csokoládét.
Valahogy Kata megfeledkezik az ígéretéről, úgyhogy a következő találkozásnál szembesül vele, hogy ígérete ellenére mégsem hozott csokit a fiának.
A gyerek erre persze feszült, mérges lesz és nem hagyja szó nélkül a dolgot. (Végül is igaza van.)
Milyen szülő az aki nem képes az ígéretére odafigyelni? No ezt gyakran megkaphatjuk embertársainktól.
Ez Katát sem hagyja nyugodni, így az edzés végére már csokival érkezik és azzal a megjegyzéssel adja oda fiának a csokoládét, hogy délután is nála volt, csak nem találta meg a táskájában.
A gyermek sem rest és köszönöm helyett odaszúrja az anyjának, hogy akkor ezért cserébe most vegyen neki játékot. Ez a szemtelen megjegyzés már Katát is felháborítja, és kijelenti, hogy semmiféle játékot nem vesz kárpótlásul és ebből rendszert sem csinálnak.
A vita aznapra lezárul, de Katát nem hagyja nyugton a gondolat, hogy gyermeke hol több, hol kevesebb sikerrel az akaratát rákényszeríti.
Meg kell találni, hogy Katát mi kényszeríti arra, hogy így viselkedjen, holott zavarja a helyzet!
Katát az zavarja, hogy a fia meg akarja neki mondani, hogy mit tegyen és erről nem dönthet szabadon. Akár helyre is utasíthatná gyermekét, hogy gondoskodjon maga a nasiról, de ez Katánek eszébe sem jut, hanem ehelyett automatikusan ígéretet tesz, hogy délután elviszi magával a csokit. Szó sincs semmiféle rendreutasításról.
Hogyan lehetne a dolgokat a helyére tenni és a szülői tekintélyt helyreállítani?
Egyáltalán mi ásta alá??
Nézzük meg hogy néz ki ez a terápiában:
Egy korábbi eseményből (emlékképből) indulunk:
Kata a darabos ételt próbálja gyermekének bevezetni, de a gyerek az első alkalommal a nem pépesített ételt kiköpi, majd a második falatnál már hisztizni is kezd. Kata nem tudja mitévő legyen most?
A gyerek nyilvánvalóan nem akar darabos ételt enni, de vajon Kata miért akar neki azt adni?
A válasz: Azért mert piszkálják, hogy miért nem eszik még darabos ételt a gyerek mikor már rég itt lenne az ideje?
Kata ezért kezd bele a darabos projektbe, gyakorlatilag a saját akarata ellenére.
Nézzük az idekapcsolódó összegzéseket!
Katának gyermekkorában mások mondták meg, hogy mi legyen. Játszani szeretett volna, de ennie kellett, ráadásul nem is volt finom az étel. Csakhogy azzal, hogy a játékra koncentrált a felnőttek azt hitték, hogy azért nem eszik, mert elvették a játékát, pedig az étel ehetetlen volt a számára és játszani akart.
Eszébe sem jutott elmondani, hogy nem éhes, ő játszani szeretne.
Itt már tudja, hogy úgysem az lesz amit ő akar, mert már van tapasztalata ami ezt a hitét (téves következtetés alapján) alátámasztja.
Kiinduló emlékkép:
Oviban a játék kellős közepén a dadus néni szól, hogy kész az uzsonna, jöjjenek. Kata rutinosan elengedi a füle mellett és tovább játszik. Erre a dadus néni határozottan elrángatja a játék mellől és az asztalhoz ültetve ráparancsol, hogy egyen. Csinos kis hisztis balhé keveredik ki a dologból, amibe az ovónéni is beszáll. Az egész konfliktus abból alakul ki, hogy elengedi a hívó szót a füle mellett. Itt sem mondja mit szeretne, mert már tudja, hogy semmi értelme sem lenne.
Honnan tudhatja ezt??
Köveztkező emlékkép:
Kata Édesapjával szeretne maradni, de ez a kívánsága nem teljesülhet. Nem kellene választania, sőt kifejezetten rossz a számára, ha választ. Ha nem akar választani, nincs semmi probléma.
Egy gyermek nem szólhatna bele a szülei döntésébe, másrészt nem dönthetne arról, hogy kivel szeretne lenni, mert ha dönt az nem marad következmények nélkül, mert lelkifurdalása lesz belőle.
Megoldási lehetőség:
Ha nem választ a szülei közül, hanem a döntést rájuk hagyja, akkor az ovis kép egyszerűen úgy változik, hogy kér egy kis időt a dadustól a játék befejezésére, majd magától megy uzsonnázni.
Ennek következtében már észreveszi, hogy fiával kapcsolatban hol hibázott, sőt a spontán javítás az, hogy a gyermek kérdésére azt válaszolja, hogy nem csomagolt, de ott a lehetőség, hogy a fia ezt megtegye, vagy akár megkérje Katát, hogy csomagoljon nasit is. Ezzel az egész felelősséget visszahelyezte annak a személynek a vállára, akire tartozik, vagyis megtanulta azt, amire a lelkifurdalás tanítani akart.