Nahuatl ima

Felszabadítom a szüleimet attól az érzéstől, hogy kudarcot vallottak velem.Felszabadítom a gyermekeimet attól a szükségtől, hogy büszkévé tegyenek, hogy a saját útjukat írhassák, szívük szerint.Felmentem a páromat a kötelezettség alól, hogy teljesnek érezzem magam. Semmi sem hiányzik magamból.Minden lénnyel tanulok, akik körülvesznek minden időn keresztül.Köszönöm a nagyszüleimnek és az őseimnek, Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A szorongástól a magabiztosságig

Az első találkozás:Polli édesanyja keresett meg, mert aggódott lánya szorongása miatt és szeretett volna alternatív megoldásokat is kipróbálni a szakemberek munkája mellett. Polli édesanyja elmondta, hogy lánya rövid időn belül több traumát is átélt, ami jelentősen megviselte.Az első benyomások:Amikor Polli először megérkezett hozzám, nagyon visszahúzódó és szinte elutasító volt. Édesanyja Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Bővebben a Módszerről

De hogyan? A módszer segítségével az érzelmeid mentén haladva megkeressük a berögzült, hozott mintáidat, sémáidat, Te pedig kijavítod. Megismered, hogy hogyan jött létre ez a helyzet, és azt is, hogy hogyan tudod felodani. Ez semmilyen erőfeszítést nem kíván tőled, mivel az oldás következtében bekövetkező spontán változás létrehozza a megoldást. Magad Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Etelkával való találkozás

Számomra az Etelkával való találkozást…“Útnak nevezném Önmagam felé”-amit már régóta kerestem. Az ő segítségével -a Szinergiaterápia által- folyamatosan oldjuk a felmerülő problémáimat, konfliktusaimat, ami által sokkal gördülékenyebb és pozitívabb az életem. A korábban ismétlődő negatív helyzetek is folyamatosan csökkennek az életemben. Már képes vagyok  a dolgok mögé is látni, milyen érzelmek Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hála

Az elfelejtett Hála magunk és szeretteink felé Hit – a megérzésekben Hiszek abban, hogy semmi sem történik véletlen. Csak nem akarjuk észrevenni. Egészen addig, amíg már nincs visszaút: szembenézünk az életünkkel vagy elveszünk, eltűnünk, megsemmisülünk. Egy véletlennek tünő találkozásom volt Etával, 2018 őszén. Bár ismeretségünk több évvel ezelőtt kezdődött, az Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

„Az Élet Szép”

Negyven évesen egyszer csak arra „ébredtem” fel, hogy nincs munkám (kiégtem és felmondtam), rettegek az apámtól, a férjemtől, a gyermekemtől és egyébként mindentől, ami körülvesz. Még attól is bepánikoltam, hogy mindentől pánikolok. Jártam pszichológusnál, pszichiáternél, agykontroll szakembernél, de valahogy egyikük sem tudott segíteni a rettegés (üldözési mánia, mély szorongás, paranoia) Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Rólam írták

2019. év eleje óta járok Etához terápiára. Előtte már több módszert is kipróbáltam, kineziológiát, családállítást, transzperszonális pszichológiát, regressziós hipnózist. Magát a technikát, a módszert tekintve az Szinergiaterápia tetszik nekem a legjobban. Mindegyik után vettem észre változásokat, de a legnagyobbakat a Szinergiaterápiás oldások után. De nem csak az én életemben, hanem Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mit tegyek?

  Segítség! A gyerekem a fejemre nőtt! Van úgy, hogy egy érzelem, bár irányít cselekvést, mégis észrevétlen marad. Akár észreveszik akár nem, az érzelem mindenképp ott van és irányít mindaddig, amíg el nem éri a célját. Tehát mondjuk azt érezheted, hogy lelkifurdalásod van, mert nem vagy jó szülő?  Akkor nézzünk Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Lámpaláz

 Izgulás, lámpaláz Az izgulás vagy  lámpaláz egy olyan önvédelmi program, ami azért alakulhatott ki, mert gyermekként másképp viselkedtél. Az eltérő viselkedésedet a tapasztalatlanságodnak, és az abból fakadó félelmednek köszönhetted, de ettől még a következményét viselned kell. A lámpaláz tulajdonképpen az egykoron elkövetett hibádra emlékeztet, és ezzel arra ösztökél, hogy járj Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Önbizalomhiány

Képzeld mondjuk el azt, hogy meglátsz valakit, aki nagyon bejön neked. Ha ilyenkor megfagy a vér az ereidben, elkezdesz zsibbadni, és azt érzed, hogy egy épkézláb mondatot nem tudsz kinyögni, akkor már csak egy lépés választ el a következő kudarcélményedtől, és attól, hogy még inkább meg legyél győződve arról, hogy Bővebben……

Szerző: Eta | Közzétéve: telt el a közzététel óta